"Uram Isten, nem csoda, hogy kevés barátod van, amikor ilyen kegyetlenül bánsz velük" - idézi panaszosan Ávilai Szent Terézt a könyv írója. Az evangélikus lelkipásztor szavait a szenvedésben megérlelődött hit mondatja: a nácizmus alatt zsidóságáért, az azt követő kommunista érában krisztushitéért szenvedett meghurcoltatást. Tizennégy év romániai fogság során három évet magánzárkában kellett töltenie, minden erejét latba vetve a fenyegető őrület ellen. Gyülekezet híján Istenhez intézte beszédeit a zárkában, majd kívülről megtanulta őket. Istenhit és kétkedés, önmegtagadás és perlekedés, józan belátás és már-már eszelős képzelgés egyként jelen van e különös prédikációkban. Mindazonáltal a könyv egészét egybehangzóan és félreérthetetlenül az Isten iránti szeretet hatja át.

Megjegyzés:

Hozzászólok