Madarász Béni és Galambdúc Tóbiás, Guruló Gereben, Menyét Ábris, Lidi és Fanni – azaz mindazok, akik Szőcs Margit varázslatos mesevilágában helyet kapnak. Szőcs Margit egyedi világot teremt, laza füzért alkotó meséi csak néhány ponton kapcsolódnak az „emberi” hétköznapokhoz. Meséinek egyik legfontosabb jellemzője a költőiség, szelíd humorral és erős képekkel átszőtt mondatait a gyerekekre szabja a szerző.

Szőcs Margit aprólékos gonddal, biztos kézzel rajzolja meg szereplőit, a képzeletbeli falu lakóit. Figurái különösek: Madarász Béni otthonában ezernyi madár él, „aki arra járt, azt gondolhatta, hogy a madarak Bábelébe tévedt”, Galambdúc Tóbiás, a falu felhőtologatója és toronyóra-mestere a templom tornyában lakik, a „kerekes kocsiban” ülő Guruló Gereben, titokzatos képességei révén mindenkinél gyorsabban halad, Menyét Ábris pedig állatkitömőből állatvédővé lesz. Valamennyien merőben különböznek a falu többi lakójától, de tehetségüket, képességeiket igyekeznek a többiek javára fordítani. A felhőtologató Tóbiás szívesen javítana az időjárási viszonyokon, szándékában csupán éppen azok akadályozzák meg, akiknek a kedvére szeretne tenni; a falut a sáskajárástól Béni madarai mentik meg, és Béni menti meg a falut Pöcemédesz támadásától, vagyis a mindent elöntő szeméttől is.

Az akár meseregényként is értelmezhető mesefüzér történeteinek egy részét napjaink eseményei ihlették: az Aranyláz című írás témáját a verespataki aranybánya megnyitása körüli huzavonából merítette a szerző, de találunk olyan történetet, amely játékos módon a madárinfluenza körüli hisztériára utal vissza, a II. Pöcemédesz pedig az erdélyi (és nemcsak) városok, falvak szeméttárolási nehézségeit dolgozza fel. A történetek sorát egy békamentő akció zárja: az „őshonos” békákat, akiket Unka Valdemár és népe kiüldözött a nádasból, Galambdúc Tóbiás segítségével telepítik vissza a nádasba.