2025-01-16
Kedves vásárlóink!2019-01-23
Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj Zágoni Balázsnak és Marius Tabacunak2018-11-27
Az 1918-as nagy egyesülés - könyvbemutatók Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson„Éreztem, hogy megbillen alattam a szék, és egyensúlyomat vesztve hátrazuhanok. Minden illemet nélkülöző testhelyzetben értem földet: hanyatt fekve, kezemmel fogódzó után kapkodva a levegőben, hosszú szoknyám a nyakamban. Erősen beütöttem a fejemet, egy pillanatra még a lélegzetem is elakadt. Az ütéstől kábultan, homályosan láttam, amint vendégeim felszöknek, és aggódó tekintettel figyelik, nem esett-e nagyobb bajom. Miközben teljes megalázottságban a padlón feküdtem, csak egy dologra tudtam vigaszképpen gondolni: de jó, hogy anyám ezt nem látja!”
Denise George, önéletrajzi ihletésű regényében rendkívüli író tehetséggel tárja elénk az öreg, alkoholista hajléktalannal való találkozásának történetét. A hagyományos keresztény értékeket valló, jól szituált polgári családban felnőtt főhősnőre drámai erővel hat az a mérhetetlen nyomor, szenvedés és erőszak, amellyel fiatal lelkészfeleségként, új lakhelyén kell szembesülnie. A Johnny Cornflakesszel való találkozás pedig a szó szoros és átvitt értelmében is fenekestül forgatja fel korábbi életét.
Válasza mindezekre a félelem, a gyűlölet és az egyre erősebb menekülési kényszer. Van-e még esélye ezek után a felebaráti szeretetnek? Jöhet-e olyan fordulat, amelynek átalakító ereje erősebb mindezeknél?
Megjegyzés:
Kiadónk könyveit viszonteladók, könyvesboltok felé a ProsperoD terjeszti.
Méret: 140 x 200 mm,
328 oldal. Keménykötés.
Méret: 110 x 200 mm,
296 oldal. Kartonált puhakötés.
Méret: 140 x 200 mm,
232 oldal. Védőborítós kemény.
Méret: 140 x 200 mm,
544 oldal. Védőborítós keménytábla.
Méret: 114 x 180 mm,
176 oldal. Kartonált puhakötés.
Méret: 110x200 mm,
376 oldal. Puhakötés.
Méret: 195x195 mm,
96 oldal. Kötött.
Méret: 195x195 mm,
48 oldal. Kötött.
Méret: 105x105 mm,
18 oldal. Kartonált.
Méret: 195x195 mm,
88 oldal. Kötött.
Méret: 110x170 mm,
120 oldal. Kartonált.
(c) Koinónia 2025