Terápiás céllal kezdett hozzá a múltja feldolgozásához, de a végeredményt látva kiderült, hogy nemcsak önmagán, másokon is segíthetne tapasztalatai megosztásával. Gombola András így kezdi vallomása bevezető részét: „A szöveggel kapcsolatban olyan kérdések foglalkoztattak, hogy miért kellett mindezt leírnom, és mi volt a célom azzal, hogy ilyen nyíltan kiteregettem az életemet, azaz hogy mi történt a múltban, hogyan viselkedtem, hogy reagáltam le dolgokat... Ezeket mind fel kellett dolgoznom, végig kellett pörgetnem, mivel egy nagy gödörben voltam, halálközeli élményeken mentem keresztül az alkohol miatt.” Az egykori vívóbajnok talán maga sem tudta, mikor belekezdett élete történetébe, hogy a tolla egyszer csak ugyanolyan könnyedséggel szántja a papírt (Visky Anna a kézírásos szöveget kapta kézhez), amilyen fürgén a vívótőrrel bánt a többszörös bajnok, szatmárnémeti születésű vívó. Gombola András sodró vallomása többféleképpen is értékelhető: egyrészt érvényesül benne a segítő szándék a szintén valamilyen szenvedélybetegséggel küszködő sorstársak, illetve azok hozzátartozói irányában, másrészt mozgalmas regényként, korrajzként is olvasható. A szocializmus utolsó éveire felcseperedő sportoló mindenestől birtokba akarja venni az életet, az élvezetek halmozásának kényszere pedig már gyerekkorától kíséri, ebben mindenképp része van sajátos életformájának is. A sportolólétnek, a folyamatos sikereknek köszönhető a hamissá torzult énkép is, amit csak most próbál felülvizsgálni az önéletrajz írója. A vallomás zárásaként nem próbál szentenciákat megfogalmazni, mint aki mindentől megszabadult.

A „szupersztár” életet élő Gombola Andrást esendő és reménykedő emberként látjuk viszont a könyv végén, aki nem szentenciákban mondja ki a tanulságot: az önismeret nagyon fontos, neki – például – az életét mentette meg. 

Ajánlók: 

Számomra lélegzetelállító történet marad Gombola András ébredése: nem lehet borzongás nélkül olvasni hogyan ócsúdik rá arra, hogy eddigi életében hol testét, hol képességeit, hol értelmét, hol ösztöneit, hol szenvedélyét zavarta össze igazi önmagával. Férfias őszinteség és férfiváérés kezdődik a halállal szemközti semmisége felismerésének mezsgyéjén és rádöbbenti olvasóit, hogy nem semmiség felismerni az ilyen élet-halál mezsgyére érkezezve egy addig önmagától menekülő kisfiúnak sajátmaga őszinte férfivá érését. Ma már ő is tudja, amit kevesen sejtenek, hogy az a bizonyos „embertársra érzékeny önismeret” az egyetlen hiteles felismerés és életgyakorlat a hit által cselekvő szeretet megtapasztalásában, ami elveszettségünk fájdalmas tudatosulása nélkül nem segíthetett volna oda önmagunk valódi megleléséhez. András íme „már megkerült”, tegyük hát fel magunknak a kérdést: nos, én hol vagyok? Édes-derűs borzongással rádöbbentünk-e már: a Jó Pásztor szeretetét minduntalan az elveszett juhok keresése foglalja le, félős hogy az önelégült, soha el nem veszettekkel nem ér már rá foglalkozni... Hadd legyek huncut: derűs önmagunkra döbbenést kívánok a nyájas Olvasónak! 

Dr. Horváth Levente, a Bonus Pastor mentőmisszió alapító elnöke 

„Ne nézzen az vissza, aki az eke szarvára tette a kezét!” – a jól ismert evangéliumi mondat a radikalitásra mutat, arra a Nagy Döntésre, amely mellett Gombola András tesz hitet, miközben mégis visszanéz. Meglehet, e könyv olvasója nem egy és nem két „megtéréstörténetet” olvasott már. Ez a könyv viszont inkább magáról a tusakodásról szól, arról, ahogy a sikeres aranyifjú újabb és újabb áldozatok, pokoljárások árán válik öntudatos értékkeresővé, pózok és tetszelgés, önsajnáltatás és hamis „szentpátosz” nélkül.

Jakabffy Tamás kritikus, újságíró 

Megjegyzés:
Kiadónk könyveit viszonteladók, könyvesboltok felé a ProsperoD terjeszti.