Georges Banu legújabb színházi esszéje egy-két hét eltéréssel egy időben látott napvilágot francia, magyar és román nyelven. A Párizsban élő neves színházi gondolkodó egyfajta visszapillantását olvashatjuk ebben a kötetben, több évtized valamennyi rangos európai színházi eseményének párlatát ízlelteti meg velünk a szerző. A rendkívül személyes hangnemben megosztott, „színházfilozófiai” jellegű gondolatmenete a színház kedvelését és elutasítását járja körül, a művész-kritikus szeme azonban átsiklik azon tömegek fölött, akik esetleg a tömegkultúra hatása miatt váltak érzéketlenné ezen művészet iránt. Georges Banu kizárólag a művészetre receptív nézők vagy éppen színházkerülők „eseteit” tárgyalja, saját példáján is szemléltetve, hogy a legavatottabb nézőből is válhat időnként „rossz néző”. A könyv egyfajta perirat a legélőbb, és egyúttal a legmulandóbb művészeti ág védelmében, illetve – ellenében. A kötetet Székely Melinda fordította.

Akik kerülik a színházat, menekülnek előle, azok azzal indokolják a tartózkodásukat, hogy titkon félnek a színpadtól. Ez a félelem az ellentábor szerint nemcsak a régi halálösztönt ébreszti fel, hanem a gyanút is e „sérülékeny”, kiszámíthatatlan változásoknak kitett művészet természetét illetően. Soha, egyetlen estén sem ugyanaz, dicsekednek a rendezők, míg a színházellenzők ezzel indokolják vonakodásukat. Szerintük az alkotásnak, mivel „időtálló”, olyan művészethez kell tartoznia, amely képes mindig ugyanazt az élményt, ugyanazt a látványt nyújtani. E régies művészetfelfogás miatt a színjátszást sokszor a peremre szorították, majdhogynem kiközösítették. A szövegek megmentik, a testek nem… Sérülékeny, tehát nem lehet időtálló. Van, aki szereti a törékenységét, más irtózik tőle. Ez a szeretés – vagy a nem szeretés – tétje.

Georges Banu, egyetemi professzor, Párizs

Performatív aktus csak írás-performansszal idézhető fel: ez volna számunkra Georges Banu írói attitűdjének lényege: én én vagyok, „ez az »én« azonban nem koholt személy” (Robert Musil), hanem ugyanaz az ember, a nagy beszélgető, akit Peter Brook jellemző módon a figyelmes embernek, Antoine Vitez a színházi előadáshoz érzékien viszonyló teoretikusnak, Jerzy Grotowski a tudomány és színházművészet közötti élő dialógus művelőjének ír le.       

Visky András, író, dramaturg, a színházi könyvek sorozatszerkesztője

Megjegyzés:
Kiadónk könyveit viszonteladók, könyvesboltok felé a ProsperoD terjeszti.